Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A fesztiválon mintegy 120 program lesz.
Három nagy nemzetközi társulat is fellép a június 1-jén kezdődő Budapesti Nyári Fesztiválon – mondta Bán Teodóra, a rendezvényt szervező Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió közös műsorában.
Az igazgató elmondta, a fesztiválon a Giselle-t a Novoszibirszki Állami Akadémiai Opera és Balettszínház előadásában mutatják be, de Hervé Koubi francia koreográfus Barbár éjszakák című műve is szerepel a programban, továbbá augusztus közepén első alkalommal lép fel a margitszigeti színpadon a Sukhisvili Grúz Nemzeti Táncegyüttes.
A szeptember 7-ig tartó rendezvényen nyolc világsztár is bemutatkozik. A fellépők között van Nicola Benedetti és a San Franciscó-i Szimfonikus Ifjúsági Zenekar, Nigel Kennedy hegedűvirtuóz, José Cura, Carlo Ventre, Marcelo Álvarez és Vittorio Grigolo.
A fesztiválon mintegy 120 program lesz – hangzott el.
(MTI)